
Az előadás környezetünk és lelkünk, belsőnk szépségeinek védelmére és megbecsülésére fókuszál. A táncosok alkotta emberi csoport, közösség állandó formálódását, átrendeződését, épülését követhetjük nyomon.
A Diótörő olyan, szinte mindenki által ismert, „örökzöld” balett, amely karácsonykor a szeretet ünnepét varázsolja a színházakba és melegséggel tölti el az emberek szívét, lelkét.
Négy fiatal lányt látunk a színpadon. Néha egyszerre, néha váltják egymást. Néha átadják egymásnak a „stafétát”. Zenével, énekkel, tánccal, mozdulatokkal. Néha ösztönzik, néha uralják egymást. Néha közelednek és néha távolodnak, de mindig vágyakoznak: akár a kapcsolódás, egy férfi, akár az elszakadás, a függetlenedés iránt. És változnak, mint a holdfázisok vagy az évszakok.
Kippkopp karácsonya
A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében
Előadják a Spirit Dance Company szólistái és a Spirit Dance Gyermek Táncszínház növendékei.
Népmeséink olyan kincseink, amelyek megismertetnek közös hagyományainkkal, emellett kedves bölcsességükkel, színes fantáziavilágukkal, humorral és furfanggal tanítanak, és szinte észrevétlenül segítenek alapvető erkölcsi kérdésekben, a hétköznapi események, problémák feldolgozásában – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A Diótörő a gyerekek talán első találkozása a balettel és a komolyzenével.
Az adventi időszak újdonsága lesz Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat ünnepre hangoló, élőzenével, hagyományos és kortárs táncelemekkel, autentikus és modern színpadi eszközök bevonásával készülő családi, táncszínházi előadása.
Az adventi időszak újdonsága lesz Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat ünnepre hangoló, élőzenével, hagyományos és kortárs táncelemekkel, autentikus és modern színpadi eszközök bevonásával készülő családi, táncszínházi előadása.
improvizációs táncszínházi előadás
Novák Péter rendező adaptációjában a történet az eszményi szeretet és barátság veszteségének darabja. Szereplői egy valamikori családi idill széthullásának, az elsöprő szerelemnek, az elmélyülő barátságnak, a természetes életigenlésnek, a frusztrált agressziónak epizódjait élik meg egy esküvő keserédes kulisszáiban, hogy ott szembesüljenek jövőjük három próbatételének – beteljesülés, elhidegülés, elválás – kihívásaival.
Táncolják a GG Tánc Eger táncművészei
"Az ember mindíg is felfelé tekintett az éjszakai égboltra és álmodozott. Mára el is értük ezt a magasságot: egyértelműen meg van írva számunkra a csillagokban, hogy mind magasabbra törjük. Ha együtt vállalkozunk erre hamarabb oda is juthatunk. A határ ugyanis ma már a csillagos égnél is messzebb van." Tim Marshall
Karácsony este együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. A kislány az este izgalmai után új játékával aludni tér. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, játékok életre kelnek, a szobát egerek népesítik be, és fosztogatni kezdik a fát.
#félrehangoltvideoklip #leszedáltmusical #enerválttánc
BoDoBo Művészetért Egyesület előadásában egy olyan örök klasszikus mesebalett főbb momentumai elevenednek meg, amelyek a karácsonyi időszak csodáját hozzák el számunkra. A zenei oldal ütőhangszereken, zongorán, harmonikán csendül fel, míg a színpadi történéseket két balettművész táncos kollégánk kelti életre. A produkció nem szokványos színházi előadás, hiszen az eredeti balett számos életre kelt jelenete mellett a párbeszédre törekszik. Ismeretterjesztő és interaktív is, ami azt jelenti, hogy a közönségben helyet foglaló gyermekek és felnőttek szerves részeivé válnak a színpadi történéseknek. Pont az említett speciális mivoltából adódóan kortalan, hiszen az egészen csöpp gyermekek és a felnőttek számára is szórakoztató, tartalmas előadás kerekedik a színpadon közelebb hozva a klasszikus balett, klasszikus zene világát a közönséghez. Apró kedvességgel is készül a BoDoBo: minden kisgyermek kis ajándékkal a zsebében távozik majd a helyszínről."
Időtartam: 45 perc
Ajánlott életkor: 3-99 éves korig
Belépőjegy: 3500 Ft
BoDoBo csapat színpadra lépő tagjai:
Tüű Barbara balettművész
Dolbilov Alexey balettművész
Biky Ottó harmónika
Kecskés Tamás ütőhangszerek
Kecskés-Biky Gabriella zongora
„...a Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, melynek a Barát az őre; bizonyos éjeken látni őt völgyeket áthágó lépéssel, fejével a holdig felérve járni, s a kincshöz vivő kulcsokat kinálgatni. Ezen kincs magába foglalja mind azt, mi az isteni magyarföldön csak lelhető: aranyfákat, gyümölcsöt, szöllőgerezdeket, mindennemű állatot, bor helyett, iható folyékony aranyat, arany tyúkokat, hasonló tojást költve, arany köveket….”
Ipolyi Arnold
A Rising Sun című előadást a ritmus, a testeket és teret mozdító áram esszenciája és az elemi ösztön erejének sokszínűsége határozza meg. Az együttes a zenét állítja az inspiráció központjába, ám ezúttal hangsúlyosabb módon, mint eddig valaha.
Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet írának a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben magasbra emelkedést, szív és ész nemesülést meríthetünk; de azok is csak úgy hatnak reánk, ha érzés és gondolkodás által sajátunkká tevők, ha saját magunkban kiforrva lényünkhez kapcsolódtak, mint esti szélhez a virágillat, melyben megfürdött.
Kortárs tisztelgés táncos őseink előtt.
Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a nagy ruhásszekrényt! Uccu hát! Elevenedjen meg minden, amit a 6 jóbarát talál: sapka. sál, hátizsák! A Győri Balett új, gyermekeknek szóló előadásában Gryllus Vilmos Maszkabál című lemezének hősei köszönnek vissza, egy nagy közös játék keretében.
Fekete István Vuk című meséjének táncszínpadi előadásában megelevenednek a jól ismert figurák: Karak, Vahur, Tás, a „Simabőrű” és még számos mesebeli szereplő mellett természetesen Vuk, akinek játékos, eleven karakterében minden gyerek magára ismerhet. Csalafinta csínytevésein és kalandozásain át a gondoskodó szeretet segítségével fedezi fel az életet.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór-kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles napi szokásaink „újra élednek” a színpadon, bepillantást engedve régi fonóbéli esték hangulatába, a lucázás vidám eseményeibe, de láthatják a nézők a babonák világához köthető „boszorkánytáncot” éppúgy, mint a hagyományos betlehemezést.
Két ember egy pontban összeér. Ez a pont most már közös, itt találkoznak. Megérintődnek. Megérintve lenni annyi, mint valami kivételesen érzékeny, intim, mély állapotba kerülni. Ebben a pillanatban valami igazán fontos, valami lényegi történik. Belül valami megmozdul, megváltozik.
Kulcsár Noémi kedvelt szerzője Shakespeare, akinek a drámáiból már több Tellabor előadás is született. A Rómeó és Júlia, a Macbeth, a Szentivánéji álom, a Sok hűhó semmiért, a 2021 óta nagy sikerrel futó VIHAR, valamint a GG Tánc Egerrel közös Ahogy tetszik után a Harangozó-díjas koreográfusnő ezúttal egy különösen nagy kihívást jelentő darabot adaptál a Nemzeti Táncszínház színpadára.
Több mint húsz évvel ezelőtt Cseh Tamás Katonadalok című lemezével állított felejthetetlen emléket valamikori dédapáinknak, azoknak a magyar katonáknak, akik a hazáért, a közös eszméért adták fiatal életüket, vérüket.
Négy fiatal lányt látunk a színpadon. Néha egyszerre, néha váltják egymást. Néha átadják egymásnak a „stafétát”. Zenével, énekkel, tánccal, mozdulatokkal. Néha ösztönzik, néha uralják egymást. Néha közelednek és néha távolodnak de mindig vágyakoznak: akár a kapcsolódás, egy férfi, akár az elszakadás, a függetlenedés iránt. És változnak, mint a holdfázisok vagy az évszakok.
Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat két koreográfus alkotását színpadra tűző estje.
Bozsik Yvette legendás koreográfiája felújítva, új szereposztással látható. A darabot Ettore Scola A bál című filmje inspirálta.
“... mert kézzelfoghatók voltak, de elérhetetlenek, mert jelen lévők voltak, de megragadhatatlanok, …”
(Krasznahorkai László)
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!