Összes kategória

397 program


Nagy korok - Nagy mesterek Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagy korok - Nagy mesterek

Debreceni Egyetem - Aula

A zenetörténet a nagy klasszikusok mellett, időnként méltatlanul mellőzött komponistákról is beszél. Nem véletlenül merül fel ez a gondolat Georg Philipp Telemann kapcsán. Telemann saját korában igen nagy megbecsültségnek örvendett, noha olyan kortársai voltak, mint J.S. Bach, G.F. Händel, A. Vivaldi és D. Scarlatti.

CZIFFRA 100 - “Werner & Rameau” Jegyvásárlás
13 Esemény

Gregor Joseph Werner (1693-1766) a magyar zenetörténet egyik legjelentősebb, feledésbe merült komponistája, a 18. századi magyar egyházi zene kiemelkedő alakja. 1728-tól az Esterházy-család udvari Kapellmeistere, mely poszton Joseph Haydn közvetlen elődje.

Martin Fröst és a Svéd Kamarazenekar - Mozart + Jegyvásárlás
13 Esemény

Mozart prágai utazása - Eduard Mörike romantikus művésznovellájának címe akár e koncert megjelölésére is szolgálhatna, hiszen a programon felhangzó mindahány Mozart-mű a cseh főváros zenetörténeti büszkesége gyanánt szolgál: a nyitányával megidézendő Don Giovanni ősbemutatóját csakúgy itt tartották 1787-ben, akár a melléknevét is e városról elnyerő D-dúr szimfóniáét.

Győri Filharmonikus Zenekar - Hamar Jegyvásárlás
13 Esemény

Győri Filharmonikus Zenekar - Hamar

Veszprémi Programiroda Kft.

Brahms - Dohnányi

Gaudeamus Bérlet 2021/2022 V/4 Jegyvásárlás
13 Esemény

Gaudeamus Bérlet 2021/2022 V/4

Szent István Filharmonikusok

Kamarakoncert: Vasárnapi kamarazene III. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hommage á Kreisler Jegyvásárlás
13 Esemény

Hommage á Kreisler

Zeneakadémia

Kunst/Der/Fuge - Óbudai Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Az egyik legfontosabb zenemű, amit talán nem is előadásra szánt Bach. Egy afféle zenei Biblia. Három fiatal szerző teremti újjá zenekarunk számára, ősbemutató és találkozás: J.S. Bach meets 2020.

Krilov Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor:
Brahms: c-moll zongoratrió, op. 101
Brahms: C-dúr zongoratrió, op. 87
Brahms: H-dúr zongoratrió, op. 8

Győri Filharmonikus Zenekar: Opera- és balettzenék Jegyvásárlás
13 Esemény

Győri Filharmonikus Zenekar: Opera- és balettzenék

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.

Műsor:
Kalandos utazás az opera- és balettzenék világában

Boros Misi zongoraestje Jegyvásárlás
13 Esemény

Boros Misi zongoraestje

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Boros Misi zongoraestje

Álarcok - a Honvéd Férfikar farsangi koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Opera- és operett részletek, népszerű dallamok, táncosok - buli

Kamarakoncert: Vasárnapi kamarazene IV. Jegyvásárlás
13 Esemény

Kamarakoncert: Vasárnapi kamarazene IV.

Budapesti Fesztiválzenekar

ÖRÖKSÉG - Kelemen Barnabás és az Anima Musicae Jegyvásárlás
13 Esemény

KELEMEN BARNABÁS ÉS AZ ANIMA MUSICAE

MÁV Erdélyi/5. Zeneakadémia 21-22 Jegyvásárlás
13 Esemény

Skócia Kocsis bérlet / 3 Jegyvásárlás
13 Esemény

Skócia Kocsis bérlet / 3

Nemzeti Filharmonikusok

Program:
Felix Mendelssohn-Bartholdy: Hebridák – nyitány, op. 26
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr oboaverseny, K. 314
Felix Mendelssohn-Bartholdy: III. (a-moll, „Skót”) szimfónia, op. 56

Társas-játék I. - Klasszikus romantika Jegyvásárlás
13 Esemény

Mozart - Glazunov - Schubert

Simply Quartet - Négyszer négyes Jegyvásárlás
13 Esemény

A három különböző nemzet muzsikusaiból alakult Simply Quartet a fiatal generáció egyik legígéretesebb vonósnégyese, az együttes tagjai Kínából, Norvégiából és Ausztriából származnak. Közösen vallják azt a kínai bölcseletből eredő elgondolást, mely szerint a legnagyobb teljességben az ellentétes dolgok kölcsönösen függenek egymástól.

BUDAFOKI 2021-22 / 6 DVORÁK / OTT / MARTINU / VRABEC Jegyvásárlás
13 Esemény

BUDAFOKI 2021-22 / 6 DVORÁK / OTT / MARTINU / VRABEC

Klauzál Gábor Kulturális és Szabadidőközpont

Berg/Schumann/Csajkovszkij ( Thomas Zehetmair & Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
13 Esemény

„Egy angyal emlékére” – ez az ajánlás szerepel Alban Berg Hegedűversenyének partitúrájában, a zeneszerzőt ugyanis 1935-ben egy közeli gyászeset késztette e műve megalkotására: Alma Mahler és Walter Gropius lányának, a 19 esztendős Manonnak a halála.

Baltazár barátai – jótékonysági koncert a Baltazár Színházért Jegyvásárlás
13 Esemény

A Baltazár Színház tagjai értelmi sérült színészek. A színház legfontosabb célkitűzése huszonnégy éve, hogy előadásaival bebizonyítsa: a sérült emberekkel kapcsolatos előítéletek átírhatók. A nézők a teljes bevétellel a Baltazár Színházat segítik.

A tehetség napja - A tehetség kötelez 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zeneakadémia immár tradicionális nyílt napja éppen annak titkába avatja be az érdeklődőket évről évre, miként lehet a rendkívüli adottságokat a lehető legsokoldalúbban, legpontosabban és legértékesebben érvényre juttatni.

Zenemánia Beavató koncertsorozat / 1 Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsorvezető és házigazda: Dinyés Dániel

Autizmusbarát kakaókoncertek Jegyvásárlás
13 Esemény

Autizmusbarát kakaókoncertek

Budapesti Fesztiválzenekar

A sorozat otthonos, mesélős, a zene világába beavató délutánokat ígér. Idén is szeretettel várjuk a családokat kötetlen interaktív koncertjeinkre, utána pedig, amikor lecseng a muzsika, a pöttyös bögrékben gőzölgő kakaóra.

A Berlini Filharmonikusok 12 csellistája Jegyvásárlás
13 Esemény

Sok zenekar tagjaiból alakulnak kamarazenei csoportok, a Berlini Filharmonikusok tizenkét csellistája által fél évszázada létrehozott ensemble mégis egyedülálló. Nem tizenkét különböző hangszer játékosai alapítottak kamaraegyüttest, hanem tizenkét egyforma instrumentum alkot kis zenekart.

Cziffra Fesztivál - Klara Min zongoraestje Jegyvásárlás
13 Esemény

Megfordult már Európa, Dél-Korea, Észak- és Dél-Amerika legrangosabb koncerttermeiben, művészkollégái között büszkén említi Takács-Nagy Gábor nevét, a New York Concert Artists and Associates szervezet alapítójaként és versenyek szerzőjeként elkötelezetten támogatja a fiatal művészek érvényesülését.

Keller Jegyvásárlás
13 Esemény

Keller

Győri Filharmonikus Zenekar

Beethoven - Csajkovszkij

Liszt Ferenc Kamarazenekar - Zeneakadémia-bérlet 4/2 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai bérletsorozatának második hangversenyén 20. századi és kortárs szerzők művei elevenednek meg.

HALLGASSON FÜLEIRE! 1.rész. Összetevők és fűszerek Jegyvásárlás
13 Esemény

HOLDKONCERTEK – A HOLD Alapkezelő Zrt. támogatásával
Komolyzenei barangolás a Zeneakadémia Solti Termében, Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművésszel

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2. 21-22 Jegyvásárlás
13 Esemény

Kesselyák Gergely életrajzából tudjuk, hogy pályájának kezdete, 1993 óta egy sor színházban több mint hatvan opera és más zenés színpadi mű előadását vezényelte. Az is közismert, hogy évek óta a Virtuózok című televíziós tehetségkutató verseny zsűrijének tagja.