Színház, Kortárs színmu

213 program


A két pápa - Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna Jegyvásárlás
13 Esemény

A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivéve, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet. Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva az argentin Jorge Bergogliót választotta pápának. A Ferenc nevet vette fel.

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém Jegyvásárlás
13 Esemény

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

B32 Galéria és Kultúrtér

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes kanyarodásról – nem csak felnőtteknek.

Szerelmünk, Sisi Jegyvásárlás
13 Esemény

Szerelmünk, Sisi

Spinoza Színház

Erzsébet királyné, azaz Sisi élete más megvilágításban: Miért vonzódott Sisi a zsidósághoz? Miért volt kedvenc költője a zsidó Heine? Miért ragaszkodott a magyar-zsidó oktatójához, Falk Miksához? Mi volt Sisi véleménye a Monarchia jelenéről és jövőjéről? Miért szerette Sisi különösen a magyarokat? És még számos kérdés, amire a monodráma keresi a választ.

Frida Kahlo balladája Jegyvásárlás
13 Esemény

Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.

EXIT Generáció: Homburg herceg Jegyvásárlás
13 Esemény

EXIT Generáció: Homburg herceg

Budaörsi Latinovits Színház

Az ifjú Homburg herceg szenvedélyesen éli életét, impulzív, türelmetlen becsvágyó és érzelmes. Elvekből és pátoszból szőtt világképe maga köré hajlítja a valóságot. Rokonszenvesen élhetetlen. Élhetetlenül rokonszenves.

A hírnév alkímiája - Petőfi Sándor-est Jegyvásárlás
13 Esemény

A hírnév alkímiája - Petőfi Sándor-est

Napfényes Étterem és Rendezvényterem

“Függönyünk sose volt” – egésznapos vetítésmaraton Jegyvásárlás
13 Esemény

"Függönyünk sose volt!" – A Térszínház alapító-igazgatójának, művészi önmeghatározásnak is beillő jelmondatát választottuk múltidéző vetítésmaratonunk címéül.

Két férfi Jegyvásárlás
13 Esemény

Két férfi

Soul Stage Lakásszínház és Stúdió

Két férfi
Sziporkázó vígjáték két felvonásban

Jegyvásárlás
13 Esemény

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: F51-52 Nagy táncterem
Esemény kezdése: 2024. 03. 16. (szombat) 19.00
60 perc, szünet nélkül

De mi lett a nővel? Jegyvásárlás
13 Esemény

A kerettörténet szerint valamikor a XIX. század végén három ágrólszakadt színész elindul a végtelen, forró országúton Bikulina bankár estélyére. Útközben egyikük történeteket, pletyka-ízű sztorikat mesél a társasági élet egyik mitikus nőjéről, a bankár unokahúgáról, Irináról. Így, afféle érzelmi hullámvasúton is utazva, az Univerzum megfejthetetlen örök rejtélyét kutatják, a Nőt.
Az nem kérdés, hogy oda érnek-e a bálba. De mi lett a nővel?

Budapest fölött az ég - Angyaltemető Jegyvásárlás
13 Esemény

Az angyali öröklét feladása egy emberi szerelemért. A budapesti értelmiség jobb és balos, groteszk, semmibe vesző acsarkodása, emberi sorsok egymásba gabalyodása és kozmikus magányossága, fekete humor és filozófia egy nagy városi road movie keretei közt, egy kis színház összes játék terét fölhasználva.

Három nővér - csehovi játszóház felnőtteknek Jegyvásárlás
13 Esemény

A múlttal játszani veszélyes, de mégis újra és újra belekezdünk, mert azt reméljük, a végére megértjük, miért lett életünk olyan, amilyen, és miért nem utaztunk el soha Moszkvába...

A holdbeli csónakos Jegyvásárlás
13 Esemény

MOST Fesztivál - (Kreón) Antigoné sajnos elfogyott
13 Esemény

MOST Fesztivál - (Kreón) Antigoné

Jászai Mari Színház - Népház

Apa Jegyvásárlás
13 Esemény

Apa

Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft

André állítja, hogy nincsen semmi gond emlékezőképességével, azonban egyre többször kételkedik szeretteiben, majd már az eddig biztosnak hitt életeseményekben is elbizonytalanodik. Eltorzul az idő, eltűnnek a határok múlt és jelen között, keverednek helyek és ismerős arcok..

Pilinszky János és Sheryl Sutton Jegyvásárlás
13 Esemény

Két művész beszélget, a költő és a nála 20 évvel fiatalabb, híres színésznő, a huszadik századi lét és a modern művészet kérdéseiről, költészet, próza, színház, zene, népművészet, avantgarde kísérleteiről, összefüggéseiről, de még ezeknél is fontosabb téma, a világ szegényeinek a „megszomorítottak és a megalázottak”(Dosztojeszkij) helyzetének, életérzésének megfogalmazására irányuló kísérlet.

Mesél a bécsi erdő Jegyvásárlás
13 Esemény

Mesél a bécsi erdő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

IRODAI PATKÁNYOK Jegyvásárlás
13 Esemény

IRODAI PATKÁNYOK

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába. Az ízléstelen nyakkendők, a görbe hátak és lapos seggek, a kornyadozó páfrányok, átláthatatlan excel táblázatok, az agyzsibbasztó kollégák és a mindent felőrlő hiábavalóság birodalmába. Az előadás a DEKK projekt része.

MOST Fesztivál - A varjúkirály Jegyvásárlás
13 Esemény

MOST Fesztivál - A varjúkirály

Jászai Mari Színház - Népház

MOST Fesztivál - Ady és Adél sajnos elfogyott
13 Esemény

MOST Fesztivál - Ady és Adél

Jászai Mari Színház - Népház

A madarak tanácskozása (1982) - archív előadás vetítés Jegyvásárlás
13 Esemény

A Bucz Hunor Emlékhetek keretében felelevenítjük a több, mint 50 éves Térszínház múltját és legendás előadásait.

MOST Fesztivál - Szabad -ötletek jegyzéke sajnos elfogyott
13 Esemény

MOST Fesztivál - Szabad -ötletek jegyzéke

Jászai Mari Színház - Népház

Willy Russel: Shirley Valentine Jegyvásárlás
13 Esemény

Willy Russel: Shirley Valentine

Pannónia Kulturális Központ

Színházi előadás
Főszerepben: Balsai Móni
Mégis mit kezdjen Mrs. Bradshaw ezzel a repülőjeggyel?

MOST Fesztivál - Jókedvvel, bőséggel sajnos elfogyott
13 Esemény

MOST Fesztivál - Jókedvvel, bőséggel

Jászai Mari Színház - Népház

Pivarnyik Anikó: Karády Jegyvásárlás
13 Esemény

Pivarnyik Anikó: Karády

Pécsi Harmadik Színház

Dévényi Ildikó és Lukács Melinda vendégjátéka

MOST OFF - EL! Karádyáda Jegyvásárlás
13 Esemény

MOST OFF - EL! Karádyáda

Jászai Mari Színház - Népház

MOST Fesztivál - Önarckép bábbal Jegyvásárlás
13 Esemény

MOST Fesztivál - Önarckép bábbal

Jászai Mari Színház - Népház

MOST Fesztivál - Dehogy van jól Jegyvásárlás
13 Esemény

MOST Fesztivál - Dehogy van jól

Jászai Mari Színház - Népház

Végszó - Gálvölgyi J., Györgyi A., Csiby G., Bajor L., Kovács M. Jegyvásárlás
13 Esemény

„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, s pontosan erről szól a Végszó, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak.

Móga Piroska: Anyanapló Jegyvásárlás
13 Esemény

Móga Piroska: Anyanapló

B32 Galéria és Kultúrtér

"Mindenben van tanulság, csak meg kell találni." /Lewis Carroll/

MOST Fesztivál - Született: Wágner Emese sajnos elfogyott
13 Esemény

MOST Fesztivál - Született: Wágner Emese

Jászai Mari Színház - Népház

MOST Fesztivál - Kutyabaj sajnos elfogyott
13 Esemény

MOST Fesztivál - Kutyabaj

Jászai Mari Színház - Népház

Kartonpapa Jegyvásárlás
13 Esemény

Kartonpapa

Vörösmarty Színház

Éva nemrég veszítette el férjét, a nagytekintélyű munkásőrparancsnokot. Olyannyira megszenvedi az imádva-rettegett családfő hiányát, hogy egy életnagyságú kartonképmással helyettesíti.

KÖLDÖKZSINÓR - VARIETÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

KÖLDÖKZSINÓR - VARIETÉ

Csokonai Rendezvényház

Milyen szülővé válni? Zene, humor, és tények, amikről ritkán beszélünk.

Marius von Mayenburg: Perplex - Szkéné/Exit Generáció Jegyvásárlás
13 Esemény

Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!