
Az előadás a 195 évvel ezelőtt elhunyt Francisco José de Goya y Lucientes (1746–1828) stíluskategóriákba nehezen besorolható, sokszor látomásos és nyomasztó, saját korát egy évszázaddal megelőző művészetével foglalkozik. Gimesy Péter kitér az elkészültük után csak hatvan évvel később ismertté váló fekete festmények egészen rendkívüli képi világára is.
Puccini nem volt hűséges típus, feleségét, Elvirát állandó féltékenység gyötörte. Többnyire jogosan. Egyszer azonban rossz nőt gyanúsított meg azzal, hogy a férje szeretője volt: Doria Manfredi cseléd volt náluk, Elvira pedig addig járt a nyomában, addig keltette rosszhírét, hogy Doria végül öngyilkos lett. A családja perre vitte az ügyet, Elvira viszont soha nem vonult börtönbe.
4 Napos Színjátszó Tábor az ünnepek között.
December 27-től December 30-ig
Egész napos Szilveszteri visszaszámlálás, ahol együtt készülhettek aprók és nagyobbak az új évre! A családi programok ingyenesek, a színpadi előadásokra viszont jegyet kell vásárolni.
Minden előadásra külön kell jegyet váltani!
A Liber Tangótól a Hungária egyvelegig-avagy zenés óévbúcsúztató bolondozások a Daniel Speer Brass együttessel:
Mesterek Táncai, avagy a Táncok Mesterei
A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja.
Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!
Két ünnep közt - POKET-est a K11-ben. A két ünnep közt kicsit olyan, mint a senki földje, se ide, se oda nem tartozik. Az advent izgatott várakozása elmúlt, a karácsony felfokozott napjai véget értek, a szilveszter és újév misztikus fordulópontja pedig mintha csigalassúsággal közeledne.
Az Utazó Planetárium előadása
360 fokos körpanorámás planetáriumi vetítések, előadások kicsiknek és nagyoknak, családoknak
3-2-1 Felszállás! - Irány az Űr!
Az Utazó Planetárium előadása
360 fokos körpanorámás planetáriumi vetítések, előadások kicsiknek és nagyoknak, családoknak
Az Utazó Planetárium előadása
360 fokos körpanorámás planetáriumi vetítések, előadások kicsiknek és nagyoknak, családoknak
Az Utazó Planetárium előadása
360 fokos körpanorámás planetáriumi vetítések, előadások kicsiknek és nagyoknak, családoknak
A Pi Slam újpesti klubján harmadszorra jövünk a kedvenc slamköltőinkkel, akik újra egymás kezébe adják a mikrofont egész este.
Várunk mindenkit egy hatalmas táncpartyra a 2023. december 30-án a Hírös Agóra aulájában.
Ismert slágerek, örökzöld dallamok egészen 24 óráig.
TRUE SHOW must go on
Budapest legszédítőbb előadássorozata a kedvenc éttermedben!
Egy fergeteges szilveszteri gála, majd pezsgős koccintás a művészekkel. Töltse velünk az év utolsó délutánját!
A MÁV Szimfonikusok Baráti Köre a 2023-2024-es évadban is szeretettel vár minden kedves érdeklődőt!
Időkapszula Parti A MADARAK Házibulizenekarral
10 éves a Tázló klub
Moldvai táncház sok vendéggel hajnalig
2023. január 5., péntek 19.00−01.30
“Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet. Mókusok, mókusok, szeretik a mogyorót. Erre csörög a dió, arra meg a mogyoró. Mókusoknak az való, ropogtatni csudajó!”
A farsang és farsangok Terézvárosban
Előadó: Katona Csaba történész
Felülkerekedés a depresszív hangulaton.
Dr Domján Mihály pszichológus, családterapeuta, pszichoterapeuta-jelölt.
Népszerű gyermekdalok, népdalok, hagyományőrző elemek, körtáncok, mondókák
Foglalkozásvezető: Juhász László
ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál sorsának tükrében
Perjés János unplugged színházi estje
Gitár: Kutik Rezsō
A rendszeres éneklés lehetséges mellékhatásai: tartós jó hangulat, erősebb immunrendszer, növekvő kreativitás, fokozott önbecsülés, jobb társas kapcsolatok és összpontosító képesség, hogy csak néhányat említsünk.
A kortárs magyar kultúra egyik legtermékenyebb és legkreatívabb alkotópárosa a Müpában mutatja be vadonatúj műsorát. Az ősbemutató a korábbi, nagy sikerű együttműködés tapasztalataira támaszkodva teljesen új, meglepetésekben gazdag produkciót ígér.
#naivművészet #hajladozás
Kiss László Széchenyi-díjas csillagász előadássorozata
Újabb tudomány-kommunikációs kísérlet, újszerű, játékos, magával ragadó, gondolkodásra sarkalló tudomány-kommunikációs aktivitás. Több, mint előadás! Interaktív, intellektuális, szórakoztató!
Kiss László Széchenyi-díjas csillagász előadássorozata
Újabb tudomány-kommunikációs kísérlet, újszerű, játékos, magával ragadó, gondolkodásra sarkalló tudomány-kommunikációs aktivitás. Több, mint előadás! Interaktív, intellektuális, szórakoztató!
Vásári bohóctréfa egyik legismertebb népmesénk alapján, gyerekek és szüleik okulására és szórakozására egyaránt.
Marék Veronika – Erdélyi Erika
Boribon és a hóember
Boribon egy szép szánkót, és sok-sok kék mackót kap ajándékba születésnapján. Boldogan játszik a mackókkal, s mikor végre hull a hó, elindulnak Annipannival szánkózni egy jó nagyot.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!