Egyéb

280 program


Recirquel Újcirkusz Társulat: Kristály / SÁTOR Jegyvásárlás
13 Esemény

A Recirquel az idei téli szezonban új, az év végi ünnepek hangulatát idéző produkcióval jelentkezik.

Társasjátékok Ünnepe és Társasjátékvásár Jegyvásárlás
13 Esemény
Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont

Az Ünnepet és Vásárt hagyományosan novemberben rendezik meg, évek óta a Lurdy Házban. Egyaránt élménydús program azoknak, akik már igazi társasjátékosok (gémerek) és azoknak is, akik csak most ismerkednek a társasjátékok világával, illetve most fedezik fel ismét.

Diótörő Jegyvásárlás
13 Esemény
Székesfehérvári Balett Színház

A Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című nagybalettje Csajkovszkij varázslatos zenei világát teszi láthatóvá a koreográfia által „megrajzolt” táncok, valamint azok táncművészeink által történő interpretálása révén.

Recirquel Újcirkusz Társulat: Párizs Éjjel Jegyvásárlás
13 Esemény

A Párizs Éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk, annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival megbolondítva/felejthetetlenné téve az előadást.

Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land Jegyvásárlás
13 Esemény

A Vági Bence által rendezett előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba, és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben.

Russian Circus On Ice / Orosz Cirkusz a Jégen - Téli mesék / Winter tales Jegyvásárlás
13 Esemény

A társulat a báj, a szépség, az elegancia, a hihetetlen könnyedség és a legmagasabb technikai felkészültség, a fantáziadús látványos koreográfiák, a több mint 300 csodálatos jelmez, az izgalmas zene és akrobatika révén rabolja el a közönséget a mesék világába.

Lajkó Félix és a Győri Balett / BTF 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Giselle – A 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóelőadása

Újév-köszöntő – „Örüljetek, örvendjetek” Jegyvásárlás
13 Esemény

A Megváltó születése örömünnepe a keresztény világnak. Az előadásban az örömhír vivői, az angyalok üzenetét viszik haza szerte a Kárpát- medencébe.

Magyar Állami Népi Együttes: Liszt-mozaikok Jegyvásárlás
13 Esemény

A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatójához Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merít ihletet.

Révész Sándor Jegyvásárlás
13 Esemény
Babits Mihály Kulturális Központ

Révész Sándor "Rock and roll közlegények" címmel a veszprémi Bluesberry együttes két gitáros-énekesével, Horváth Ákossal és Nagy Gergővel koncertezik. A Generál és Piramis slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is.

Borral folyó Kánaán - Borséta a budai Várnegyedben és a nyugati pincerendszerében Jegyvásárlás
13 Esemény

Séta a budai Várnegyedben, borkóstolás a nyugati pincerendszerben - Hová tűnt a budai borvidék és milyen volt a budai bor? Budai Vársétánkon bemutatjuk Buda borászati történetét az első szőlőtőkéktől egészen a Borfesztiválig. Szót ejtünk kerülőkről, vincellérekről, korcsolyásokról, mesélünk németekről, rácokról és zsidókról. Sétánk végén a nyugati pincerendszerben megnézzük, hogyan tárolták az itt lakók a méltán híres nedűt, majd egy pohár finom vörösborral zárjuk utunkat.

Frenák Pál Társulat: Cage a Radikal Dance közreműködésével Jegyvásárlás
13 Esemény

A CAGE (jel.: ketrec) generációs tünetként mutatja fel az érzelmi bizonytalanság és elfojtások börtönébe szoruló, a hatalomgyakorlás játékterébe önként és tudatlanul besétáló egyén gyengeségét. A Cage művészei előadásukban hatálytalanítják a kezdetek és végek fogalmait és az örökös nyitottságot szem előtt tartva tagadják a hierarchikus szerveződés racionalitását.

Dr. Csernus Imre előadása Szentendrén Jegyvásárlás
13 Esemény

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

Tünet Együttes: A tünetegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Hová tart a Tünet Együttes? Hová tart a független színház? És mi köze van ehhez bárki másnak? Régen minden jobb volt? A Tünet Együttes három alapító tagja 15 éve dolgozik együtt. Most lefekszenek. Hallgatják a világot és egymás lélegzetét. Zaj, zene, zaj, zene, zene, zaj, zaj, zaj, jaj. A Tünet Együttes új előadása kilóg a korábbi darabok sorából. Szabó Réka, Szász Dániel és Gőz István a társulat történetét kínálja fel egy közösségi élmény létrehozására. Cél a saját – szűkebb és tágabb – helyzet értelmezése. Hogyan érdemes folytatni a munkát, amikor a csapat tünetegyüttese az ország tünetegyüttese egyben? A független alkotók története mindenkié, aki elvesztette viszonyítási pontjait. Az új előadás a kollektív kiégési szindróma tüneteit tárja fel a társulattól ismert öniróniával és humorral. A nézőkkel együtt keresi a cselekvés lehetőségét.

Lloyd Newson (DV8 Physical Theatre): ENTER ACHILLES Jegyvásárlás
13 Esemény
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Egy kocsma, nyolc pasi, egy wurlitzer és sok pofa sör. Mindig ütős kombináció.

Dr. Csernus Imre előadása Budapesten Jegyvásárlás
13 Esemény

Márc. 11-én CSERNUS doki az Akváriumban!! Téma: Találd meg önmagad!

SOHARÓZA – HALAS DÓRA – NAGY FRUZSINA – BARTHA MÁRK – FEKETE ÁDÁM: Az Ügy Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy hivatal napi működése, Kodály Zoltán műfaji újításai , improvizatív és kollektív zeneszerzői módszerek egy catwalk-koncert keretei között.

Müller Péter- A nő! Jegyvásárlás
13 Esemény
Villányi úti Konferencia Központ

Müller Péter Kossuth-díjas, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, kimagasló színvonalú regény- és nemzetközi szinten is sikeres színpadi műveket magába foglaló drámaíró előadása.

Artus - Goda Gábor: RAJ - a döntések anatómiája Jegyvásárlás
13 Esemény
Artus Kortárs Művészeti Egyesület

Az Artusban a művészi, alkotó munka elsősorban a megismerés folyamatának eszköze. Figyelünk, keresünk és megosztjuk, ha találunk valamit. Ezt nevezzük előadásnak, – most inkább tanulmánynak.

Radnóti - Bálint András estje Jegyvásárlás
13 Esemény
Radnóti Miklós Színház

Bálint András műsora. Az est folyamán Radnóti versek, naplórészletek, levelek, korabeli újságcikkek, törvények szövegei hangzanak el.

STEREO AKT-Zimmertheater Tübingen: European Freaks - Üzenjünk Brüsszelnek! Jegyvásárlás
13 Esemény

Az élőben komponált akusztikus és vizuális világ, valamint az állandóan változó összetételű fókuszcsoport által minden este új, friss, élő esemény születik, ahol a közönség sem pusztán megfigyelője, hanem aktív alakítója ennek a nem hétköznapi kutatásnak.

Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása Cegléden Jegyvásárlás
13 Esemény
Kossuth Művelődési Központ

Téma: Férfi sors, női sors, párkapcsolati harmónia

Igor és Ivan Buharov: Örök szándékmező hangolás Helyszín:Vasas Székház, Magdolna u 5-7. Jegyvásárlás
13 Esemény

A rendhagyó előadás a graz-i premier után először, a tranzit.hu és a Trafó Kortárs Művészetek Háza közös szervezésében lesz újra látható. A tranzit.hu „Rendszerváltások” című sorozatának évzáró programjaként, a művészek növényszövetségeseikkel ezúttal az 1928-ban épült Vasas Szakszervezeti Szövetség Székházának dísztermét alakítják a várva várt forradalom helyszínévé.

Recirquel Újcirkusz Társulat: Non Solus Jegyvásárlás
13 Esemény

Recirquel Újcirkusz Társulat: Non Solus

Újévi Operett Gála 2020 – Ünnepi koncert az operett csillagaival Jegyvásárlás
13 Esemény

MAGYARORSZÁG LEGLÁTVÁNYOSABB OPERETT SHOWJA - EGY IGAZI KÜLÖNLEGESSÉGGEL ÉRKEZIK AZ ÚJÉVI OPERETT GÁLA

Dr. Csernus Imre előadása Budapesten Jegyvásárlás
13 Esemény
Erzsébetligeti Színház

Dr. Mérő László: Az érzelmek logikája - újratöltve Jegyvásárlás
13 Esemény

Mérő László népszerű előadása felújítva, új köntösben, az elmúlt évek kutatásainak eredményeivel kiegészítve.

Urban Verbunk: A kis gyufaárus lány Jegyvásárlás
13 Esemény
Művészetek Háza Gödöllő

Művészetek Háza Gödöllő Színházterem Esemény kezdése: 2015. 12. 13. (vasárnap) 19.30 45 perc, szünet nélkül