Színház

Ajánlatunk


Seregi László / Aram Iljics Hacsaturján SPARTACUS Balett három felvonásban

A padlás

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!

A helyszín egy katamarán, ahol a külügyminisztérium nyolc fontos embere készül egy könnyed hétvégét eltölteni. Victoria, aki alig öt napja foglalta el a külügyminiszteri székét,örömmel fogadja a meghívást miniszterhelyettese, Barry hajójára, remélve, hogy így jobban megismerheti munkatársait. Egészen kellemesen indul az este, mígnem elő nem kerül egy levél.

..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis lidérc. Lúdvérc. Osszátok be..

3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: marionett, pálcás báb

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Vajon ártatlan vagy bűnös Leonard Vole, a jóképű fiatalember, akit egy idős hölgy meggyilkolásával vádolnak? Agatha Christie ezúttal is mesterien szövi a szálakat a fordulatokban, meglepetésekben gazdag krimijében, melynek a legfőbb helyszíne a tárgyalóterem, ahol a néző szinte esküdtszéki ülnökként vehet részt az izgalmas nyomozásban.

Zenés Kalandtúra – musical két részben-

December eljövetele nemcsak a tartós hideg beköszöntét jelenti, hanem az ünnepi fényekbe öltöztetett utcákat, a karácsonyi vásárok forgatagát és a friss sült gesztenye illatát is. Elkezdődik a karácsonyi készülődés, melynek egyik elengedhetetlen eleme a Diótörő.

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!