Színház

1349 program


Spiró György: Csirkefej Jegyvásárlás
13 Esemény

Spiró György: Csirkefej

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány

A helyenként igen naturalista nyelvezetű, megrázó erejű, csak 16 éven felüli nézőknek szóló előadás metszően éles képet rajzol a kor társadalmáról, melyről szeretjük azt hinni, hogy változott valamit a nyolcvanas évek óta.

Jegyvásárlás
13 Esemény

A két humorista öniróniával, őszintén és merészen beszél a sz€xről, gátlásokról gátlástalanul, átfogóan a legbensőségesebb öleléstől a pornóig. A felszabadító másfél óra után könnyebben elfogadjuk önmagunkat, másokat, de még a narancsbőrt is. 18 év felett kötelező, káros mellékhatása nincs.

NEM BAJ, MAJD MEGÉRTEM Jegyvásárlás
13 Esemény

NEM BAJ, MAJD MEGÉRTEM

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A tizenhét éves Johanna, a bukaresti balettintézet ígéretes növendéke, egyedül marad Ceausescu Romániájában. Névházasság segítségével próbál szabadulni a pokolból és áttelepülni a viszonylag élhetőbb Magyarországra. Választania kell a szerelme és a szülei, az ígéretes karrier és a bizonytalan jövő között.

Idők folyamán/Idéző 1.84-Kaleidoszkóp hommage á Bartók Béla/Donna Barocco Jegyvásárlás
13 Esemény

Harangozó-díjasok estje Stúdiószínpad

KISVAKOND A NAGYVÁROSBAN Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy jobb világ Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy jobb világ

Thália Színház

Egyetlen kéretlen érintés elindítja a lavinát. Ki a hibás? Kinek van igaza? Hol húzódik a személyesség és a zaklatás közti határ? A percről percre feszültebbé váló dráma megtörtént eseményeken alapul.

Mágnás Miska Jegyvásárlás
13 Esemény

Mágnás Miska

Vígszínház

Miska, Marcsa, Baracs, Rolla, Pixi, Mixi és a Korláthy família feledhetetlen és szeretett hőseink. Fergeteges humor, irónia és olyan mély szerelem, hogy belefájdul a szívünk. A különleges világú előadást Eszenyi Enikő rendezi.

Credo • Szegedi Kortárs Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Credo • Szegedi Kortárs Balett

Nemzeti Táncszínház

A Credo-t 1968. November 16-án mutatták be Tallinban. A mű Pärt karrierjének legfontosabb és legdrámaibb kollázs darabja. Disszonancia és lárma uralja a schonbergi értelemben vett expresszionizmus jegyében.

Vuk • Inversedance – Fodor Zoltán Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Fekete István Vuk című meséje ez idáig még sosem kelt életre táncszínpadon, most azonban mesejátékunkban megelevenednek a jól ismert figurák, Karak, Vahur, Tás, "A sima bőrű", és még számos mesebeli szereplő mellett természetesen Vuk, akinek játékos, eleven karakterében minden gyerek magára ismerhet.

Augusztus Jegyvásárlás
13 Esemény

Augusztus

Miskolci Nemzeti Színház

A Bruno Schulz Fahajas Boltok című novelláskötet elbeszélései alapján készült Augusztus című előadásban a rendező a zsidó származású lengyel szerző nyelvi metaforáit fordítja át képekre, a test, a mozgás, a gesztus nyelvére, amelyet a társulat színészeinek bravúros összjátéka és finom intellektusa tesz plasztikussá.

Címzett ismeretlen Jegyvásárlás
13 Esemény

Címzett ismeretlen

Spinoza Színház

Több, mint 10 éve, 2008 szeptemberében volt a Címzett ismeretlen c. dráma ősbemutatója a Spinoza Színházban - Kulka János és László Zsolt előadásában. A darab írónője valahol a világ végén, az amerikai Oregon államban, már 1938-ban hajszálpontosan feltárta a fasizálódás lassú, rejtett mechanizmusát.

Chaos / The Waves • Győri Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Chaos / The Waves • Győri Balett

Nemzeti Táncszínház

A Győri Balett felkavaró bemutatóra készül, melyben két hazai koreográfus alkotásait láthatják a nézők. A társulat egységére fókuszáló és a csoportdinamikára építő alkotó, Fodor Zoltán most Chaos című darabjával forgatja fel táncszínpadot. Az est második felében látható produkció Virginia Woolf írónő betegségének küzdelméről, majd annak feladásáról szól. Lukács András érzékeny finomsággal meséli el a történetet The Waves című művében.

Szelíden és szilárdan - Hitvallás Szabó Magda műveiből, életről, családról, hitről- Várkert Irodalom Jegyvásárlás
13 Esemény

A 20. századi magyar irodalom nagyasszonya 104 évvel ezelőtt született, és 14 évvel ezelőtt hunyt el. A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.

Fórum Impró - Egy nap Jegyvásárlás
13 Esemény

Fórum Impró - Egy nap

RS9 Színház

A Fórum improvizációs csoport megmutatja, mi jut eszükbe hirtelen - a rögtönzött jelenetek, történetek váratlan fordulatait a színészek sem tudják, hisz minden ott és akkor születik meg a színpadon!

Musical Gála Jegyvásárlás
13 Esemény

Musical Gála

ÓKK-Óbudai Kulturális Központ

A legismertebb musical részletek hangzanak el Miller Zoltán, Egyházi Géza, és Szabó P. Szilveszter közreműködésével.

AZ ARANYEMBER Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ARANYEMBER

Tóth József Színház és Vigadó

Anne Frank naplója / A képfaragó Jegyvásárlás
13 Esemény

Anne Frank naplója / A képfaragó

Budapesti Operettszínház

A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.

Hagyaték Jegyvásárlás
13 Esemény

Hagyaték

Fészek Művészklub

Hagyaték - Martin Miller és Alice Miller írásai alapján Az előadást Martin Miller 2013-ban íródott és 2019 áprilisában magyarul is kiadott könyve: A tehetséges gyermek igazi drámája - Alice Miller tragédiája ihlette, valamint Alice Miller írásai.

Cigány magyar – Tudás Hatalom / Mentőcsónak Egység Jegyvásárlás
13 Esemény

HORVÁTH KRISTÓF „SZÍNÉSZ BOB” ÉS A TÁRSULAT: Cigány magyar csapatépítő tréning magyar állampolgároknak – a Tudás Hatalom és a Mentőcsónak Egység előadása

Maga lesz a férjem Jegyvásárlás
13 Esemény

Maga lesz a férjem

Karinthy Színház

A nagyszüleink, dédszüleink világát megidéző történetben, a szerelemért vállalt, ártatlannak tűnő, kis hazugság végül, számtalan apró fordulat után, feloldódik a megtalált boldogságban, két kereső fiatal életét összekötve. Az események szálait a komédiákból jól ismert archetípusok szövik mókásan, kedvesen, színesen, Márkus Alfréd kiváló zenéivel.

Márfi Márk: Telik – egy óra az életből Jegyvásárlás
13 Esemény

Márfi Márk: Telik – egy óra az életből

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Az előadás önadaptáció, egyfajta kísérlet a „szakdolgozat-színházi” formára, amely 26 évnyi emléktérképet terít ki azon nézők elé, akik szánnak egy órát az életükből ennek megismerésére. Az esetleges együttérzésekért felelősséget nem vállalunk!

KIVÁLASZTOTTAK Jegyvásárlás
13 Esemény

KIVÁLASZTOTTAK

Gólem Színház

Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Mind egy szálig, kivétel nélkül! Előjel, magyarázat, jótanács és (persze, mivel zsidók) pénz nélkül marad a világ.

Nyaralás Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyaralás

Gárdonyi Géza Színház

Bozsik Yvette nemrég elhunyt szeretett keresztapja és gyerekkori balettmestere, Mozsonyi Albert tiszteletére és emlékére készítette legújabb produkcióját. A mű egy személyes vallomás emlékekből és álmokból, mely az élet és a halál körforgását ünnepli.

Holtverseny / Totth Benedek Jegyvásárlás
13 Esemény

Holtverseny / Totth Benedek

Jurányi Ház, 123-as Labor

Milyen sorsok és történetek vannak egy érem mögött? Kik azok, akiket eltakarnak a dobogón feszítve? Kik a gyerekeink? Ellenállhatatlanul sodródunk ezekkel a fiatalokkal a történetben.

Egyasszony Jegyvásárlás
13 Esemény

Egyasszony

Váci Dunakanyar Színház

Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás.

Rumini • Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Rumini először a táncszínpadon, az Inversedance Társulat előadásában

Gabriel Garcia Marquez: Bánatos kurváim emlékezete Jegyvásárlás
13 Esemény

A közismert és megbecsült újságíró egy ajtó előtt áll. Keze a kilincs felé nyúl. Vajon mi hozta ide? Sosem szűnő férfiassága? Nosztalgia? Hiány? Az elszalasztott lehetőségek szelleme? Ebben a pillanatban nyomja le a kilincset.

Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Dumaszínház est

Mark St. Germain: Táncórák - Ullmann Mónika, Józan László Jegyvásárlás
13 Esemény

A Táncórákban egy különös intellektusú, autista fiatalember szeretne táncleckéket venni az egykori Broadway-klasszis táncostól, aki egy balesetben súlyosan megsérült. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi figyelemmel, milyen is a másik világa. Mark St. Germain remek humorú darabja nem csupán arról szól, hogy mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma. Hanem arról is: néha nem árt érzelmekből is leckéket vennünk.

A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda Jegyvásárlás
13 Esemény

Rejtélyes gyilkosság történik a budapesti Irodalmi Múzeumban: halva találják a Szerb Antal-kiállítás kurátorát, Sir Benedict Havasréti professzort.

HOFI 85 - beszélgetés egy legendáról Jegyvásárlás
13 Esemény

HOFI 85 - beszélgetés egy legendáról

Örkény István Színház

"Nem vagyok művész úr! Én vagyok a Hofi!" Ezt mondta, ha kérdezték, ki is ő. De ezen túl mit fejthetünk meg a 85 éve született Hofi Géza titkaiból?

Stereo Akt: Tisztasági festés Jegyvásárlás
13 Esemény

Stereo Akt: Tisztasági festés

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Apjuk halála után a sors újra egymás mellé sodor egy testvérpárt. Halotti torra kell felkészíteniük egykori otthonukat, ám nincs könnyű dolguk: nem csak a lakásban lévő áldatlan állapotokkal, hanem apjuk rájuk nehezedő emlékével is meg kell küzdeniük. Vajon elég egy lomtalanítás ahhoz, hogy elszámoljanak a rájuk nehezedő múlttal is?

Liliomfi Jegyvásárlás
13 Esemény

Liliomfi

Váci Dunakanyar Színház

A megújult Váci Dunakanyar Színház első saját előadása, melyet már február közepére elkészítettek az alkotók, abban a reményben, hogy mielőbb megmutathatják a nagyközönségnek is.