Színház

1475 program


Hindi Brooks: romance.com - Molnár P., Jordán T., Sipos V./Erdélyi T., Formán B., Domokos Zs. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hindi Brooks: romance.com Magyarországi bemutató

Sóska, sültkrumpli Jegyvásárlás
13 Esemény

Sóska, sültkrumpli

József Attila Színház

Két partjelző és egy futballbíró készülődik két csapat sorsdöntő összecsapására. A soron következő mérkőzés nemcsak a pályán várakozó csapatok, hanem a pályán innen lévő bírói hármas szempontjából is nagy jelentőségű. Könnyeztetően kacagtató történet rivalizálásról és költészetről.

A rendes lányok csendben sírnak
13 Esemény

A rendes lányok csendben sírnak nemcsak felkavaró, hanem felszabadító és felemelő is. Erőt és bátorságot ad azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot, akik nem merték felemelni a hangjukat, akik eddig szégyenbe burkolózva éltek. Az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere most először lesz látható színpadon.

Röhögjünk együtt Dombóvári Istvánnal Jegyvásárlás
13 Esemény

Ahhoz, hogy valaki színész legyen, felvételiznie kell. Amíg a mesterségét tanulja, minden évben számot kell adnia tudásáról. Amikor már a pályán van amellett, hogy minden este vizsgázik a közönség előtt, nem ritkák a castingok sem. De vajon, mi van akkor, ha a vizsgáztatást nem a szakma, hanem a közönség irányítja?

Ritmusképletek táncfilmre - Azonosság a különbözőségben • Táncfilm Workshop 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ritmusképletek táncfilmre záróvetítésén a táncfilm szakma egyik legmeghatározóbb alakjának munkásságába kapunk betekintést. A 2021-es budapesti Táncfilm Workshop kiemelt szakmai vendége Thierry De Mey zeneszerző, rendező, aki a programba Anne Teresa De Keersmaeker (Rosas), Wim Vandekeybus és Michèle Anne De Mey koreográfuskkal készített filmjeiből válogatott.

Lev&Te - Csőre Gábor Jegyvásárlás
13 Esemény

Lev&Te - Csőre Gábor

Momentán Társulat

A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat és bizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel.

Talpas, a mackó Jegyvásárlás
13 Esemény

Talpas, a mackó

Klebelsberg Kultúrkúria

Egyszer régen, a Hargita erdejében Kányádi Sándor mackóval találkozott. Életre szóló cimboraságot kötött Ambrussal, és egy tükröt adott neki ajándékba. Mi lett a tükör sorsa? A nyuszi hogyan kergette el a rókát és miért nem ijed meg már a saját tükörképétől?

Mire gondol Alma? Jegyvásárlás
13 Esemény

Mire gondol Alma?

Budapest Bábszínház

Csukd be a szemed, és gondolj egy kockára. Hopp, már ott is van! Most gondolj egy gömbre. Látod? Már gurul is. Most gondolj egy… mi ez? Hát ezt meg ki kérte? Honnan jött? Miért van itt? Legkisebb nézőinket utazásra hívjuk saját elméjükbe, ahol mindegyik zugban ötletek és problémák várják őket. De mire jó egy ötlet? És mihez kezdjünk egy problémával? Ezekre keressük a választ.

A medve, akit Vasárnapnak hívtak Jegyvásárlás
13 Esemény

Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak a Small Size Performing Atrs for Early Years EU-s pályázat keretén belül létrejött előadás 4-8 éveseknek

ALíz Csudaországban Jegyvásárlás
13 Esemény

ALíz Csudaországban

Csiky Gergely Színház

Harsány, de lírában gazdag mesedarab két felvonásban dalokkal, fura figurákkal, és egy kislánnyal, aki Nem Boldogul a fölnőttekkel, de a végén mégiscsak megmarad gyereknek, azaz Boldogul.

Vojáger Jegyvásárlás
13 Esemény

Vojáger

Miskolci Nemzeti Színház

Vinnai András darabja egy szerelmes párról, a kissé megkésett felnőtté-válásukról szól, fanyar iróniával, groteszk elemekkel, bohózati fordulatokkal, mesebeli figurákkal.

Irodalmi kávéház- Nemcsák Károly Jegyvásárlás
13 Esemény

Irodalmi kávéház- Nemcsák Károly

ÓKK-Óbudai Kulturális Központ

A galéria ezen az esten kávéházzá alakul, ahol kellemes hangulatban, kávé és tea mellett, az asztalokon elhelyezett irodalmi étlapról lehet rendelni.

21/22 Pillantás a hídról vb Jegyvásárlás
13 Esemény

21/22 Pillantás a hídról vb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

A híd határ és minden a határokról szól. Az utolsó pillanatokról, amikor már átkelünk, de még a hídon vagyunk. A rosszon még innen, de a helyesen már túl.

Arany János: Toldi - Forte Társulat
13 Esemény

Arany János: Toldi Forte Társulat

Putovanje Jegyvásárlás
13 Esemény

Putovanje

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.

Az öldöklés istene Jegyvásárlás
13 Esemény

Az öldöklés istene

Szolnoki Szigligeti Színház

Az egyik házaspár kisfia bottal kiveri a másik házaspár kisfiának két fogát. Ám a szülők nem esnek egymásnak, hanem leülnek, hogy civilizáltan és kulturáltan megbeszéljék a dolgot, elrendezzék az elrendezni valókat, és átgondolják a teendőket.

Mici néni két élete Jegyvásárlás
13 Esemény

Mici néni két élete

József Attila Színház

Mici néni belefáradt a hétköznapok gondjaiba, és eltartási szerződést köt egy fiatal párral, akik jókedvvel töltik meg az idős asszony életét. Egy napon felbukkan régi hódolója, Gál Alfréd. Mici néni kivirul: SZTK helyett motorozni jár; piruláit félredobva, konyakmeggyel kúrálja magát; és éjszakánként a Budavár Presszóban múlatja az időt.

NA, DE ÁLLAMTITKÁR ÚR Jegyvásárlás
13 Esemény

NA, DE ÁLLAMTITKÁR ÚR

Turay Ida Színház

Mit tehetnek a lányok, asszonyok, ha elküldik őket a munkahelyükről, mert kell a hely a férfiaknak? Fellázadnak, tüntetnek, férjeket követelnek maguknak. Ugye, ugye, Államtitkár úr! Meg kellett volna gondolnia, mit ígért felelőtlenül! Most büntetésből magának is nősülnie kell!

Menopauza
13 Esemény

Menopauza

Játékszín

A mi történetünk ma játszódik, a new york-i Bloomingdale’s áruházban - de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az... Az, amiről nem szeretünk beszélni. Mert tabu. De mi most megdöntjük. Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor.

Tallér Edina: Egy perccel tovább Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás kifejezetten a párkapcsolati nehézségekről, a párválasztás felelősségéről, az együttlét örömeiről - bánatairól, a férfi és a nő örök ellentétének kialakulásáról szól. A problémák kialakulásának okaival, a gyerekkori elfojtásokkal, és ezeknek a jelenre ható fejleményeivel is foglalkozik a darab.

A szőnyeg - Élőkép Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

A szőnyeg - Élőkép Színház

Bethlen Téri Színház

az Élőkép Színház előadása keleti ihletésű, vizuális és taktilis élményt nyújtó előadás halottak napja alkalmából

Székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi bábszínháza Jegyvásárlás
13 Esemény

Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár...

Memento - megcsavarjuk az idő fonalát! Jegyvásárlás
13 Esemény

Darth Vader Luke apja. Malcolm Crowe maga is halott. Sammy Jenkis csaló. Nem az a fickó tette, akit Marcus elkap.

ELŐBEMUTATÓ - Németh Virág: AZ UTOLSÓ VELENCEI KALMÁR
13 Esemény

Színházat csinálni azt jelenti: élni. Nagy szavak, de 1944-ben, a budapesti gettó egyik épületének pincéjében szó szerint kell érteni. Miért csinál 5 zsidó gyerek előadást a Velencei kalmárból, mikor azt se tudják, másnap élni fognak-e még? Miért csinálnak a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalat alkalmazottai 1989-ben előadást a Velencei kalmárból - és főleg: kinek? Mi változott 45 év alatt? Megöregedtek. Megöregedtünk.

A pacal ideje Jegyvásárlás
13 Esemény

A pacal ideje

RS9 Színház

Cserna Szabó András 77 magyar pacal című könyve nyomán, nagyon szabadon írta a Neptun Brigád.

Amikor én halott voltam Jegyvásárlás
13 Esemény

Amikor én halott voltam

Stúdió K Színház

Mit tehet egy férfi, ha szereti a feleségét, de házsártos anyósa elszívja előle a levegőt? Kézenfekvő, hogy halottnak tetteti magát, majd álruhás komornyikként elszegődik a saját házába rendbe tenni a dolgokat… Ez az alaphelyzete Ernst Lubitsch 1916-ban készült, a korabeli kritika szerint „ellenállhatatlanul mulatságos” némafilmjének.

Pintér Béla és Társulata: Titkaink
13 Esemény

"Egyikünk sem tökéletes, és bizony mindannyiunknak vannak titkai... Nem vagyunk hibátlanok... De a valóság józan fanatikusai vagyunk, és a jó kompromisszumok robotosai." Pánczél György

Frakk, a macskák réme Jegyvásárlás
13 Esemény

Frakk, a macskák réme

Vaskakas Bábszínház

Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét..

Dióliget (Helytelenek Társulat bábjátéka gyerekeknek) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Dióliget-sorozatban egy fiatal malac és egy felnőtt mókus barátságát, nehézségeit és kalandjait mutatjuk be horgolt bábokkal. A malacka szimbilozálja a gyerekeket, akik gyakran kerülnek konfliktusba a szüleikkel, tanáraikkal, óvónénieikkel (az előadásban, mint felnőtt mókus vannak megjelenítve), mert ugyan egy nyelvet beszélnek, mégsem mindig értik egymást.

Claude Magnier: Oscar - vígjáték Jegyvásárlás
13 Esemény

Claude Magnier: Oscar - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Bertrand Barnier, a gazdag párizsi szappan gyáros élete egy hétköznapinak tűnő reggelen teljesen megváltozik. Mindazok, akik fél 9 és déli 12 között meglátogatják - a fiatal könyvelő, a mumpszos masszőr, a lánya, aki valójában nem is a lánya, vagyis tulajdonképpen igen, de mégse...

Ami késik, nem múlik! - vígjáték - Gergely Theáter (D/2.) Jegyvásárlás
13 Esemény

Ami késik, nem múlik! - vígjáték - Gergely Theáter (D/2.)

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

Adott egy ambiciózus, ifjú államtitkár Bojár Kálmán, aki pályája csúcsán kihirdeti, jobb, ha a nők odahaza maradnak, mert így több munkahely jut a férfiaknak, ráadásul ki is találja a legjobb megoldást: mindenki menjen férjhez!