
Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.
Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással?
A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos.
Komikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.
Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra.
Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, vajon mit tesz a jó nagymama? Először is a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak.
Kosztolányi Dezső drámai epikája tele van titkokkal és kérdőjelekkel. Címszereplője a magyar irodalom egyik legtöbbet vitatott-elemzett karaktere. A szerző ugyanis az élet titokzatos sokszínűségét, az ember megismételhetetlen egyediségét vallja.
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William
Mai történet, mai színház, mai nyelv – Csehov kasszikusa észbontó szereposztásban a Télikert színpadán.
tragédia magyar nyelven a Szophoklész Élektrájából
Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.
Egy átbeszélgetett éjszaka története világrendek széthullásáról, barátságról, hűségről és árulásról.
Szellemes, érzékeny mese az emberi kapcsolatokról. Elegánsan konzervatív és mégis tele modern fordulatokkal, gondolatokkal: egy előadás, amely igazán emlékezetes színházi estét tartogat.
Egy középkorú, elvált férfi, kétgyerekes családapa, George kapcsolatai megfeneklenek. Nem magában keresi a hibát, sőt, egyáltalán nem is keresi. Azzal kell megküzdenie, hagyja-e, hogy mások alakítsák az életét helyette, vagy mégiscsak maga hozza meg a döntéseit. A mindenbe beleavatkozó ügyvéd nővére miatt köt egy fogadást, hogy egy családi vacsorára az „igazival” érkezik. Felbérel egy színésznövendéket – aki eredetileg gimnáziumi irodalomtanárnő (Meredith), de pályát módosított – a „színlelt szerelem” eljátszására. Ő leginkább a pénz és az improvizációs játék miatt megy bele a játékba. A „vacsoraszínházra” készülődés, a szerelmi próba aztán elég jól megy nekik.
Alice lába alól kicsúszik a talaj és Csodaországba zuhan.
Egyszer növekszik, másszor összemegy.
Ellene fordulnak a számok, a szavak, az idő, a tárgyak és már abban sem biztos, hogy ki ő valójában.
Az irodalmi Nobel-díjas Maurice Maeterlinck lírai szépségű drámájában két kisgyerek indul útnak, hogy megleljék a titokzatos Kék Madarat.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózai színész osztálya bemutatja
Akutagawa Rjúnosuke és Kuroszawa Akira műve alapján
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi koreográfus osztálya bemutatja
Federico García Lorca: Vérnász című darabját
Tragédia három felvonásban, kettős szereposztásban
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves prózai színművész osztálya bemutatja:
BABAHÁZ - dekonstrukciós kísérlet
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész osztálya bemutatja:
Georges Feydeau: A hülyéje című darabját
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya bemutatja:
William Shakespeare Troilus és Cressida című darabját.
Móricz, a híres regényíró rajongva imádja, ugyanakkor kíméletlen kritikai figyelemmel szemléli a Nőket. Belebolondul a korszak híres színésznőjébe, nem tud és nem is akar a választani hű felesége és új szerelme között. Ez a „háromszög” mindannyiuk életét fölőrli.
Egy doktorkisasszony naplójegyzetei
-Az RS9 Színház és a Junion Színház előadása-
Füst Milán, sokáig eltitkolt, regényének színpadi változata - ősbemutató - Egy doktorkisasszony naplójegyzetei címmel.
Móricz, a híres regényíró rajongva imádja, ugyanakkor kíméletlen kritikai figyelemmel szemléli a Nőket. Belebolondul a korszak híres színésznőjébe, nem tud és nem is akar a választani hű felesége és új szerelme között. Ez a „háromszög” mindannyiuk életét fölőrli.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész osztálya bemutatja:
Jean Racine Phaedra című darabját.
Szophoklész Antigonéját 1996-ban mutattuk be, a fokozott érdeklődésre való tekintettel, azóta is folyamatosan műsoron tartjuk. Rendezője, a Jászai Mari-díjas Bucz Hunor 2022-ben eltávozott közülünk, így az előadás felújításának és életben tartásának feladata az itt maradt művésztársakra szállt.
Az előadás 12, egymástól független jelenetében feltárul előttünk a fasizmus anatómiája: jelenetről jelenetre egyre világosabban látjuk a hitleri diktatúra módszertanát, szörnyű következményeit- egyelőre saját népe számára. A jelenetek 1933 és 37 között játszódnak. A hatalomra jutástól az Anschlussig, az első külföldi lerohanásig.
ZORD IDŐK
-Az RS9 Színház előadása-
Kemény Zsigmond Zord idő című regénye alapján írta: Lábán Katalin
„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." - Hunyady Sándor, író
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenész színművész osztálya bemutatja
Thomas Middleton Nő a nőtől óvakodj című darabját.
Rendezte: Koltai M. Gábor
Osztályvezető tanárok: Novák Eszter, Selmeczi György
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya bemutatja:
Bertolt Brecht A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy A gazdag gazdaggal társul szívesen című rémmeséjét.
Kai Hensel 2002-ben Német Ifjúsági Színházi Díjjal elismert monodrámája egy tanár és egy osztály különös háborújának története. A tanulók levélben tudatják némettanárukkal, hogy őt tartják felelősnek az előző tanévben, az érettségi előtt öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. Hadüzenetükben teljes ellenállást, igazi passzív rezisztenciát hirdetnek.
Agatha Christie: Az Egérfogó
krimi két részben
A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!