Kecskeméti Katona József Színház

Kecskeméti Katona József Színház

A Katona József Színház Kecskemét színházi életének központja, nevét a Bánk bán szerzője, a kecskeméti Katona József után kapta, 1916-ban. Jelenlegi igazgatója Cseke Péter. A színház nem tévesztendő össze az azonos néven működő budapesti intézménnyel. Kelemen László, az első magyar színigazgató már a 18. század végén tett egy kísérletet a kecskeméti színjátszás megteremtésére, de próbálkozása a szülővárosában nem hozott tartós eredményt. Közel száz év múlva azonban már sikerült a várost megillető színházat létrehozni, melynek épületét a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan avatták fel, a bécsi Fellner és Helmer cég tervei alapján. Az épület eklektikus stílusú, neobarokk díszítőelemekkel, melyek nagyrészt Hausbeitner Henrik osztrák szobrász munkái. Az épület főhomlokzatán két ablakfülkében látható Kisfaludy Károly, illetve katona József portréja. A színház felújítására 1986-87-ben az Ybl-díjas Farkas Gábor és Boros Pál építészek tervei alapján került sor. A színház vezetőnek névsorából kiemelkedik Radó Vilmos neve, aki 15 éves igazgatósága alatt többek között Latinovits Zoltán szerződtetésével öregbítette a színház hírnevét. Az intézményhez kapcsolódik a helyi Kelemen László Kamaraszínház és a Ruszt Józsefről elnevezett Stúdió Színház. Az épület előtt látható a Szentháromság szobor, melyet 1739-1740-ben, a városban pusztító pestisjárvány emlékére emeltek, barokk stílusban. A közel három méteres obeliszk és a környezete a szentháromság mellett összesen 13 szent szobrát foglalja magában. HASZNOS INFORMÁCIÓK: Nyitva tartás: kedd – péntek: 09.00 – 19.00 szombat – vasárnap: előadás előtt 2 órával hétfő: szünnap A Ruszt József Stúdió Színház és a Kamaraszínház előadás előtt félórával.
Tovább 6000 Kecskemét, Kecskemét Katona József tér 5.

Kecskeméti Katona József Színház

73 esemény


Az ember tragédiája
Jelenetek egy házasságból
Ruszt József Stúdió Színház
Az ember tragédiája
Jelenetek egy házasságból
Ruszt József Stúdió Színház
Anna Karenina
Jelenetek egy házasságból
Ruszt József Stúdió Színház
Anna Karenina
Társasjáték New Yorkban
Kelemen László Kamaraszínház
A pillangók szabadok
Ruszt József Stúdió Színház
Anna Karenina
Társasjáték New Yorkban
Kelemen László Kamaraszínház
Velence hóban / Venedig im Schnee
Az ember tragédiája
Anna Karenina
Az ember tragédiája
A pillangók szabadok
Ruszt József Stúdió Színház
Anna Karenina
Anna Karenina
Liliomfi
Kelemen László Kamaraszínház
Illatszertár
Illatszertár
Chicago
Anna Karenina
Anna Karenina
Amerikai Elektra